Szakértői vélemény az űrkolóniák szükségességéről

Ha egy logikus pontot keresnék, ahol ebbe az egészbe belekezdhetek, akkor talán az lenne a legkézenfekvőbb, ha ejtenék pár szót arról, mi is vagyok. Régen úgy emlegettek, mint élőholt szörnyeteg, hulla, vagy lélekfaló rém. Az északiak nemes egyszerűséggel holttestként szőttek bele meséikbe, hisz alapvetően a fajtám tőlük származik, így megvan miden előjoguk ahhoz, hogy nevet adjanak nekünk. De erre még később visszatérek.
Ami azonban sokkal érdekesebb, hogy tulajdonképpen mik is vagyunk mi valójában. Mármint úgy értem, hogy nem az emberek szerint, hanem ténylegesen, belülről. Mi mozgat minket még több évszázaddal azután is, hogy meghaltunk? 

Egy üvegnyi rum

Az alábbi rövid írásom a Micro Aether antológia 2016. augusztusi számában jelent meg.

Világ életemben úgy éreztem, hogy hibádzik valami az igazságból. Mintha egy kirakós darabkáit keresgélném egy végtelen nagyságú halomban, de minden újabb helyére illesztett elem egyre csak bővítené a képet, és nem a végső ábrához vinne közelebb. Sokszor úgy éreztem, hogy ez a folyamatos hiányérzet már-már az őrületbe kerget, mígnem egy nap találkoztam a buldogos férfival.
Xih'on egyik rossz hírű lebujában hozott vele össze a sors, ahol épp a válás utáni maradék vagyonom egy újabb morzsáját váltottam feledésre a csehó málló tapétájú szobáinak valamelyikében, mikor megjelent ez a fura alak. Egyszer csak ott ült a priccsem melletti fotelban.

Megjelenés

Kép: www.theblackaether.com

Nemrégiben kikacsintottam egy picit a weird fiction irányába egy 1000 szavas novella erejéig. Az eredményét a Micro Aether antológia augusztusi számában olvashatjátok Egy üvegnyi rum címen. A közeljövőben feltöltöm majd ide is az írást, de aki addig el szeretné olvasni, az innen letöltheti a teljes számot többféle e-könyv formátumban is. Természetesen ingyenesen.
Jó olvasást mindenkinek!